Ez a vers kb 10 éves
S z ü r k ü l e t
most
toronyóra hangja sem röpdes.
Csak
fekszem a durva, szálkás padon,
hangoktól
takarom fehér arcom.
Fekete
ruhám kissé elkopott,
cipőmről
a festék lepattogott.
Sötét
tüll felgyűrődött szoknyámon,
tüzes
csókod még mindig ég számon.
Síron fekete holló kopácsol,
s a fűzfa egy kerítést korbácsol.
Szomorú, lelóg egész a földre,
simogatja
a méz avart körbe.
Nő
pár rózsa lent a réten,
mely
szürke és avas, minden évben.
Többszínű
és borongós az égbolt,
az
ereimben áradó vér holt.
Úgy
érzem, csak méreg folyik bennem,
szemem
a messzeségre szegezem.
A
kies, kopott úton nincs más,
csak
jó távol, egy-két torz kőrakás.
S
varjú károg erdei tölgy felett,
azt
károgja: az ősz elérkezett.
Körmömet
belevájom a padba,
elszállt
az érzékiség hangja.
Egy
könnycsepp csorog halkan arcomon,
reszelőssé
vált kiszáradt torkom.
Tágabbra
nyitom nedves szemem,
hosszú
hajam szelekkel libben.
Hollófekete,
néhány hullámmal,
fuvallat
kapdossa szálaival.
Poros
az út, most halk a temető,
egyre
jobban szeles már az idő.
Hajlongtatja
a hatalmas fákat,
töri
vízparton a gyönge nádat.
Egy
orgonaének zendül távol,
a
mozgásban valami meggátol...
Mintha
megbénultam volna, s vérzek.
Bőrömön
képzelt érintés éget.
Az
érintés olyan, mint a márvány,
mintha
csak gyöngén te érnél hozzám.
Feketén
játszik a vaskerítés,
mintha
be lennék zárva, kísértés...
Temető
zugában, ünnepnapon,
fűzfa
alatt fekszem egy kis padon.
Nyirkos
őszi szél fújja arcom,
fekete
ruhámban mohón alszom...
...
nem is alszom én, ébren álmodom,
tán
nyitva a szemem, nem is tudom...
Drága Jacey!
VálaszTörlésMegfogott a hangulata a versnek, tehetséges vagy. Ha ezt a verset olyan régen írtad, kíváncsi vagyok, hogy most milyeneket tudnál alkotni. Gratulálok hozzá! :)
Ölel,
Dorothy L.
Kedves Dorothy!
TörlésKöszönöm szépen, és nagyon örülök, hogy írtál!
Igazából már két éve nem írtam verset, és már jó lenne, ha megszállna az ihlet és alkotnék valamit. :)
Jacey :*